baby

Óóóó, ez a sok várakozás! Csak várok,csak várok,csak várok! Mikor mehetek már!? Már meguntam ezt a sok várakozást! Vár a barátnőm és a tanár. Anya is örülne ha mennék, bevallom már kicsit rossz vagyok. De csak jövő héten mehetek! Ez nem igazság! 

Tudom kicsit nehéz elhinni, mert a gyerekek nem szeretnek iskolába járni! De én szeretek iskolába járni nagyon! Főleg ilyenkor, mikor nem mehetek! Néha reggel azért szoktam nyavalyogni, hogy miért kell már megint iskolába menni! Utoljára Karácsony előtt voltam iskolában, az azért már nagyon régen volt!

Persze azért hiányzik már a szerelmem is. Tegnap kaptam anyától egy gatyát, mert a többi leesik rólam és egy szuper felsőt, abban fogok menni kedden suliba. Majd lefényképezzük és megmutatom.

Megkérdeztük a tanító nénit még a múlt héten, hogy mit kell pótolnom, de azt mondta, hogy semmit, mert nem vettek új anyagot, félévi ismétlések, dolgozatok voltak, de mivel én mindenből ötösre állok, le tudtak zárni. Anya azt mondja, hogy nagyon büszke rám. Köszönöm Anya!

Mindenkinek köszönök minden hozzászólást és történeteket, még bele kell jönnöm a válaszolásba is, de anyu segíteni fog!

 
 
5 (10)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

- Hááááá (Bubika nem nyávog, hanem ilyen hangot ad ki)  miért vagy bent minden nap Brunó?Már nem tudok leülni nyugodtan a cipősszekrényre! Pedig ez az én helyem. Hallod Brunó,ez az én helyem?! De most végre leülhetek, köszi Brúnó!

- Vau szivesen, de ígérd meg, hogy nem hozod többet ide a haverjaidat! 4 ilyen szőrös macska már nekem is sok volt!

- Csak hallgass, milyen szép paplanod van, amin alhatsz!

- Te beszélsz? Akárhova járkálhatsz a lakásban, én ha elmozdulok innen, máris rámszólnak, hogy "Brúnó, helyedre!"

- Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen nagy tál vacsorát szoktál kapni! És én a Karácsonyi csontodat sem felejtettem el!

- Te csak ne beszélj, annyiszor eszel egy nap, ahányszor csak akarsz!

- Háááááááááá persze, mert nem falom fel rögtön az összes kajámat, mint te!

- Vau, hogy milyen utálatos vagy, nem is leszek a barátod!

- Barátom? Még csak az kéne! Buta kutya!

- Kényes macska!

 
 
4,6 (9)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 Nyáu menjetek odébb ez az én blogom. Jaj ezek a tesók nem hagynak békén. Donát ne nézd a blogom úgyse tudod meg a jelszavamat!

Donát: Húhú mit is mondjak, szerintem ebből a pár sorból is kiderült. Donát azt mondja ami nekem az interneten tetszik hogy: Ezek a bolondságok nem tudsz mással játszani?! Vagy valami hasonlót.Jaj...

Barni: Hát vele még nincsen sok bajom de azért néha kiborít. Például mindig elkapcsolja a tv és nem tudom nézni! Habár néha nem az megy a tv-ben amit én akarok nézni úgyhogy nem nagy baj ha elkapcsolja. De ez még nem minden mert amivel én játszok az kell neki is de ha rászólok ezért  rögtön hisztizik. Jaj...

Tamara: Rá azért nem haragszom mert még nem tud csinálni semmi rosszat. De szerintem az idők elteltével majd csak a szobámban érzem biztonságban magam. De lehet hogy oda azért nem mehetek mert ha Tamara megtalálja a sminkjeimet akkor nekem annyi...Jaj

De azért nagyon szeretem őket,  mert mikor a kórházban voltam Donát annyira hiányzott hogy... De én is hiányoztam neki ,mondta anya, hogy annyira hiányzok Donátnak, hogy Donát szinte sír. Barnival meg jókat mókázunk amikor Donát még suliban van.

Kíváncsi vagyok Tamara milyen lesz, már szoktam érezni, ahogy rúgdos anya pocakjában.

 
 
4,8 (17)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hópihét anyutól kaptam. Ő a kedvenc cicám. Azért kaptam mert amikor elsőre szedték le a szemölcsömet őt kaptam fájdalom ajándéknak. Majdnem minden hová magammal viszem. Ha a barátnőmhöz megyek, ha apukámhoz megyek (habár oda mindig nem viszem el), a kórházban is ott volt, tehát nem nagyon szakadok el tőle. Az iskolába is elviszem amikor lehet pédául: utolsó nap és téli szünet. A betegségemről írni fogok, hogy én mit éreztem közben, de olyan hosszú, hogy még nincs kész. Szeretek Hópihével játszani, de Barnika mindig meg akarja szerezni magának. Néha odaadom, csak nem szeretem, ha dobálja, meg a farkánál fogva viszi. Anya ilyenkor mindig mondja, hogy ne izguljak, nem lesz semmi baja, de én akkor is sajnálom.

Szeretem anyukám blogját olvasni, én is kedvet kaptam. Írni fogok a családomról, állatainkról, barátaimról, iskoláról és mindenről, ami eszembe jut.

 
 
4,5 (17)
Jelentkezz be a szavazáshoz!